16., A szív és az ész mindig mást mond

„Lehet, hogy túl korai, lehet, hogy túl késő, de most én is ki akarom mondani, ahogy te is kimondtad: szeretlek. Nem muszáj elhinned, lehet, hogy butaság, és az is lehet, hogy csak képzelődöm.”

„ És bár tudom, hogy nem mindenki érzi át ennek a dolognak a jelentőségét, most mégis arra kérem önt, hogy gondoljon bele, mit tenne, ha egyszer az ön gyerekével történne ilyen. Felháborító és gusztustalan az, ahogy ezekkel a csemetékkel bánnak és ezek nem légből kapott szavak, nem üres sorok hisz én magam is átéltem mindezt, mely oly sok szülő rémálma. Nem kezdenék bele a saját önéletrajzomba, de egyet el tudok árulni. Minden ilyen kisgyerek magányos, szomorú és csak egy dologra tud gondolni: Miért nem kellettem? „

Majd egy cím és egy telefonszám melyen az árvaházat tudják elérni. Ezzel lementem a dokumentumot és kinyomtatva azt, elteszem a mappába, melyet holnap magammal viszek az ügynökségbe. Elmegyek letusolni és utána még átolvasom a magyart melyből holnap témazárót írunk. Gondolataimból mindenféleképp ignorálom Louis-t és a délutáni beszélgetésünket, így teljes lelki harmóniát hozok létre magamban.

Reggel nyűgösen, de mindenképp jókedvűen ébredek. A készülődéssel nem töltök el sok időt, de még így is több időmbe telik elkészülni, mint eddig bármikor. Mielőtt kilépek a lakásból anyának az arcára nyomok egy puszit és elveszem a felém nyújtott pénzt a kezéből. Persze sokkal többet ad megint, mint az reális lenne, de ezzel most el van intézve a délutáni kiruccanásom is. A programot természetesen a szüleimmel is egyeztettem így nem aggódok az esetleges fennakadások miatt. Apa Range Rover-e a kertkapu előtt parkol benne valószínűleg apával, így gyorsabb tempóra kapcsolok csak azért, hogy két percen belül már az autó légkondis levegőjét érezhessem. Apa semmit nem szól egész úton kivéve - azt a néhány dicsérő szót, amivel a mai kinézetemet illette-, beszállásomkor.

Mikor a suli elé érünk, csak egy gyors puszival köszönök el szülőmtől, aki megint sietségbe van, ahogy mindig. Mégis megmosolyogtat a gondolat, hogy még így is több ideje van rám, mint egyes lányoknak.

Aztán a jókedvem eltűnik, ahogy Danielle feltűnik hűséges követőivel a suli parkolójában. A lányok szinte pincsiként követik újonnan kinevezett királynőjüket, aki nem szalasztja el az alkalmat, hogy becsmérlően végignézzen rajtam. Persze ezt most már nem veszem magamra, szöges ellentétben azzal, ahogy tegnap kiborultam volna a lenéző pillantásoktól. Ehelyett államat felszegem, fejem megtartom és kecses léptekkel a főbejáratot célzom meg. Magabiztosságot próbálok sugallni, mely lehet, hogy számomra kicsit idegenül és hamisan hat, a körülöttem álló embereket még így is meggyőzi, legalábbis ezt szűröm le a féltékeny, avagy csodáló pillantásaikból.

A nap többi részében is ambivalens érzéseket kapok, van, akitől a jobbat, van, akitől a rosszabbat. Mindegyiket mosolyogva nyugtázom és már cseppet sem érdekel azon emberek véleménye, akik nem ismernek, mert soha nem vették a fáradtságot a megismerésemre. Az utolsó órán megejtjük azt a bizonyos irodalom témazárót, ami várakozásaimmal ellentétben egészen egyszerű. A megoldások könnyen ugranak be, majd nem hagyva azokat elveszni szépen mondatba foglalom őket csak azért, hogy utána lekörmölhessem a papírra. A dolgozat most is egy fogalmazással zárul melyet én teljes egyszerűséggel megoldok. Az óra vége előtt 10 perccel végzek, majd a tanárnak leadva a dolgozatom felemelt fejjel sétálok ki az iskolából. Ott megvárom a buszt mely most is pontosan érkezik, a kicsöngetés után 7 perccel.

Ahogy leülök a megszokott helyemre lábaim megremegnek. Hiába az egész napos magabiztosság, ez nekem még szokatlan. A régi, láthatatlan Kendra helyett most egy feltűnő Kendra ül a széken és ezt az is mutatja, hogy bár eddig csak egy voltam a járókelők közül a buszon, most folyamatosan magamon érzem az emberek figyelő tekintetét. Bárhogy is, de be kell látnom, hogy kitűnni, nem olyan könnyű, mint azt én valaha is hittem volna. A kiadóhoz hosszabbnak tűnik az út, de mikor végre belépek az épületbe megkönnyebbülök, hisz végre egy olyan környezetben találom magam, mely ismerős. A recepciós ugyanolyan mosollyal fogad, mint eddig szokott a bunkó takarító pedig épp úgy figyelmen hagy, ahogy eddig tette. És ez így van rendjén.

Leülök az egyik, számomra kinevezett boxba és feltúrom a táskámat a dossziémért. A mappa megkerülése után benyomom a számítógépet és belépek a rendszerbe. Az asztalomon két kisebb stóc vár elolvasásra, így nem is késlekedek a feladatot véghezvinni, még mielőtt a főnökhöz veszem utam. A kupacok egy-egy megírandó cikkhez való anyagot rejtenek, de még így is megdöbbenek azon, hogy milyen kicsinek tűnő, mégis nagy témákkal foglalkozó dolgokat bíznak rám. Ajkaimra mosoly húzódik, ahogy végignézem a statisztikákat, a híreket, a tényeket, amik vázlatszerűen, de precíz pontossággal, összeszedetten állnak a lapon, majd letéve őket a kezemből felveszem a saját mappámat és megközelítem a főnök irodáját.

Kettőt kopogok és a bebocsátás után engedelmeskedve a „parancsnak” helyet foglalok az egyik kipárnázott székben a nagy bükkfa asztal előtt.  Kihalászom a megfelelő papírt a mappából, majd átnyújtom Perrie anyjának. A hölgy meglepő érdeklődéssel olvassa lapra vetett soraimat, míg az én kezem izzad, ahogy a szerkesztőség fejét figyelem. Miután végez az olvasással csak elégedetten bólint, melytől megkönnyebbülök és felállok a székből.

Amint az ajtó túloldalára kerülök, megkönnyebbülten szívom be a friss oxigént, majd visszaülök az asztalomhoz és beleásom magam az egyik stóc adataiba.

Délután 4-kor elköszönök a recepcióstól, intek a portásnak, aki megint köszönés nélkül megy el mellettem, majd odakint beülök Harry rám várakozó autójába. Ahogy becsatolom magam, a gépjármű elindul, de Hazz először nem a vidámpark fele veszi az irányt, amiért tőlem érdekes pillantásokat kap jutalmul. Látszik rajta, hogy zavarja fixírozásom, de csak leparkol egy ház előtt, ahonnan egy lány siet ki. Jobban megfigyelve a bulis csajt ismerem fel és rájövök, hogy Harry miért is nyitja ki neki a hátsó ajtót. Cinkos mosollyal kacsintok a visszaszálló Harry-re, majd hátrafordulva a meglepődött, engem méregető lánnyal kezdek beszélgetni. A közel 6 perces út alatt kiderítem, hogy a csajt Melody-nak hívják, hogy van egy öccse, aki már 7 éves és, hogy egy tánccsapat szerves tagja már évek óta. Aztán a kocsi újra fékez, mi pedig kipattanunk és a bejárat felé törtetünk szüntelen izgalommal.

A lány kedves mosollyal fordul végül vissza Harry felé így én is kénytelen vagyok bevárni göndör barátunkat. A kasszánál megvesszük a jegyeket, én pedig megcsörgetem Perrie-éket.

-Halló –szól bele a telefonba barátnőm azonban hangja kicsit rekedtes. Először meg sem tudok szólalni a döbbenettől, de a háttérben Zayn felhangzó nevetése mindent megmagyaráz. Kuncogva válaszolok.

-Perrie, nagyon örülök, hogy ennyire JÓL érzed magad, de az sem ártana, ha már idetolnád a segged, mert bezár a park –barátnőm csak nevetve elnézést kér és biztosít miszerint pár percen belül a hullámvasútnál találkozunk. Elveszem a búgó mobilt a fülemtől és Harryéket keresem a szememmel, azonban éppen elmélyült nyálcserét folytatnak. A jelenet már nem okoz nekem kínos pillanatokat így inkább csendben leválok a társaságtól és egyedül állok neki a vidámpark felderítésének. Ennek persze semmi köze azokhoz a gondolatokhoz mely szerint Louis-val jártam itt utoljára és, hogy mennyire élveztem a vele töltött időt. Nem… ez még csak meg sem fordul a fejemben. Csak talán egy kicsit.

Céltalanul sodródok az embertömeggel, ugyanis a hétköznap ellenére igencsak sok iskolatársam is bolyong ismeretlenekkel együtt a füves területen, a hangos, vidám játékok között. Táskám pántját megigazítom a vállamon, mikor is egy férfi elém lép. Bárhogy próbálom kikerülni ő csak lépked, arra amerre én és ekkor félelem cikázik át a csontjaimon. Az agyam egyik leghátsó része azt üvöltözi, hogy fussak, de testem véglegesen lefagy, mikor a férfi elkezd maga után húzni, így csak hagyom, hogy „támadóm” azt csináljon velem, amit akar. Ugye az erős, női fellépés.

Szerencsére elrablásom közben beszélni is kezd hozzám, így mire a célunkhoz érünk, már teljes megnyugvással nyugtázom, hogy ő nem egy pedofil – ugyanis biztosan a 40-es évei végén jár-, erőszakos bácsi csak egy szenvedő alany, akinek az a feladata, hogy a „Kiss” standhoz találjon megfelelő lányokat. Persze nyugalmam ekkor megint elpárolog, mert én ugyan meg nem engedem, hogy több száz, undorító nyomoronc ledugja a nyelvét a torkomon még akkor sem, ha jószívű vagyok. Azért ez már az én határaimat is átlépi. A férfinek is elmondom a helyzetet ő viszont legyintve az aggodalmamra elkezdi magyarázni, hogy ez másmilyen stand. Itt a srácok -, csak ellenőrzött, jóképű srácok-, licitálhatnak egy-egy kiválasztott lányra, akinek mindent fizetnek és csak egy randit kell túlélnünk. Szóval ingyen kaja, pia és még a belépőm árát is visszatérítik arról nem is beszélve, hogy senkinek a nyelvét nem kell a szám közelébe engednem. Jutányos ajánlat.

Sóhajtva méltóztatok beleegyezni, mire a férfi csak mosolyt villant rám, majd egy sorszámos cetli átnyújtása után elmegy újabb áldozatot keresni. A statiszták felállítanak engem körülbelül hat lány mellé, majd 10 perc várakozás után széthúzzák a függönyöket. A színpadon állva körülnézek az ide gyűlt tömegben és észreveszem Perriéket, valamint Harry-t és Melody-t.

Csak mosolygok értetlen arcuk láttán, majd megvonom a vállam és a licitálás kezdetét veszi. Sorban haladunk, az első 3 lány elkelt én vagyok a negyedik. A fejem zúg, de izgalommal várom, hogy kedves partnerem milyen lesz. Tenyerem izzad, így próbálom feltűnésmentesen a ruhámba törölni síkos ujjaim. Aztán elhangzik a győztesem neve, melytől gyomrom újra összerándul. Letipegek a színpadról és a kedves, nyílt szemű idegen mellé állok, aki nem nyújt taszító látványt. Igaza volt a pasasnak, nézek körbe hirtelen. Semmilyen undorító, cigi szagtól és piától bűzlő személy nincs itt.

-Szia. A nevem Matthew – nyújtja felém a karját, melyet elfogadok, majd egy fesztelen társalgás veszi kezdetét, melyet inkább baráti találkozónak, sem mint egy randinak fogok fel. Egész jól érezzük magunkat és bár Perrie-éket csak futólag látom, de így is nagyon jól el vagyok a srác társaságában. Mindenre felülünk, vesz nekem innivalót és ennivalót, sőt még egy játék mackót is nyer nekem. A nap már lebukik a horizont alá, mikor mi egy tölgyfa padon kényelmesen beszélgetünk, körülöttünk a járkáló embereket figyelve.

-Tudod, nekem van barátnőm – hoz fel egy témát hirtelen, mire én köpni, nyelni nem tudok. Aztán mikor végre megtalálom a hangom, felteszem a legreálisabb kérdést.

-És akkor miért is licitáltál rám? – nyíltan, köntörfalazás nélkül kérdezek rá a témára melyen magam is meglepődök, de a Matt csak mosolyogva megvonja a vállát, aztán részletesebb választ is ad.

-A barátnőm nem törődik velem. Hideg és elutasító velem szemben, az ágyon kívül még a kezemet sem hajlandó megfogni. Más férfiakkal flörtöl a szemem előtt és a hátam mögött már nem is akarom tudni, hogy mit csinál. Ezért eljöttem ide, hogy megbeszéljük a dolgokat, de ő az utolsó percben lemondta, amin én felhúztam magam és így kötöttem ki ezen a padon melletted. És azt kell, hogy mondjam, nagyon jól érzem magam –teszi rá a kezét az enyémre és arcával közelebb jön pár millimétert. Sajnos az eset túlságosan emlékeztet az enyémre, így nem veszem észre a jeleket, mikor már szája az enyémen van. Amint kapcsolok, eltolom őt mellkasánál, majd beszélni kezdek.

-Te is tudod, hogy ez nem megoldás. Az én volt barátom is ezt csinálta, de nem rohantam valaki máshoz, hogy ugyanoda süllyedjek ahol ő volt. Tudom, hogy ez nehéz, meg minden, hisz tudom, hogy szereted. De ezt én sem érdemlem meg és te sem. Menj beszélj vele és ha nem hajlandó változtatni akkor….- ebben a pillanatban a vidámparkban leállítják az összes játékot, majd kikapcsolják a fényeket és a zenét. A nap már lement, így sötétben tapogatózunk egy darabig. Aztán egyszer csak az óriáskerék megindul, sötétben! , de az átlagos tempónál kétszer gyorsabban ugyanis egyszer csak elhallgat. A fények újra felkapcsolódnak, legalábbis a legfelső fülkében és egy hang jut el a tudatomig.

Felpattanok, és futok egészen a vidámpark legnagyobb látnivalójáig, de nem tévedtem. A hang elgyengít, a mondanivalója még jobban. Ígéretemmel ellentétben, két perc múlva már könnyek csordogálnak végig az arcomon…. Ez a dal csak nekem szól. Aztán mikor egy perc szünetet tart megszólal.

-Szeretlek Kendra Smith! – hangja betölti az egész vidámparkot, a mellém érő Perrie-ék és Harry-ék is meglepődnek a dolgon. Mi ez Louis? 

Sziasztok! Igen egy kis késéssel, de meghoztam az új fejezetet. Tudom, hogy ez most egy kicsit zavaros, de remélem tetszik. Ezen a héten még lesz egy, de utána egy kis kiesés következik. Remélem élvezni fogjátok a fejezetet és a szám is nagyon szép (ezt énekeli Louis az óriáskerék legfelső kabinjában ;) ) Véleményeket szívesen fogadok, hisz el sem hinnétek, hogy mennyit jelent nekem tőletek két sor.

Jó olvasást! 

Puszi: Kiny :*