15. Szakítópróba

„Akkor jöttem rá, hogy nem vagyok egyedül, mikor már nem tartoztam senkihez sem.”

Az érzéseim hirtelen összekuszálódtak pedig csak egy beszélgetésen estem túl a legjobb lelki szemetesládává kinevezett Caleb-bel. Bár 10 perccel ezelőttig az arcát még nem láttam- így is teljesen mellbevágott, hogy milyen hihetetlenül megfogó és jóképű-, de ebben az elmúlt egy hónapban Harryn kívül vele tudtam még megbeszélni a gondjaimat.

Leülök Louis-val szembe, de tekintetét kerülni próbálom. Szemem a park összes, eddig is ismert részét felfedezi újra és újra, de még így sem elég ideig tudom húzni a pillanatot mikor is a szemünk találkozik. Érzéseim teljesen kiülnek a tekintetemre az általános közvélemény alapján, így gondolom, hogy mit láthat Louis azokban.

Meglepődöttség, szerelem és belenyugvás. Bár az előbbi csók és a megnevezés-, mely bár furcsa volt, de jó érzéssel töltött el-, arra utalnak, hogy nem akar velem szakítani, de lehet, hogy én viszont igen. Már abban sem vagyok biztos, hogy jó ötlet volt egy rohadt naplóban közölni a gondolataimat, félelmeimet a barátommal, noha úgy tűnik, hogy hatott. Elindultunk valamerre és akár a lejtő akár a felemelkedés jön ez után, én tudom, hogy mindent megtettem.

Legalábbis tudnom kéne. A szívem azonban elég erős nyomást tanúsít, mikor belegondolok, hogy lehet ez csak valamilyen megtévesztés, átmenet, vagy egyszerűen Louis csak attól fél, hogy elveszíti az ágymelegítőjét. Persze semmilyen kierőszakolt érzelem nem jó, mégis mennyi boldogsággal töltött el már csak maga a tudat, hogy Louis a szerelmének hívott egy olyan ember előtt, aki voltaképpen idegen számára. Ez másnak természetes, míg nekem a világgal ér fel. Azonban ha ez az egész az én nyomásomra, akaratosságomra épül, a dolog máris szépségét veszti és tudom, hogy a szívem szakadna meg ebben az esetben.

A helyzet fontosságával és a beszélgetés fontosságával is tisztában vagyok, mégis szinte üvölteni tudnék, mert nem szeretném kitenni magam annak a fájdalomnak, mely a szakítás esetén érne. Tudom, hogy nem könyörögnék neki, tudom, hogy ebben az esetben ez csak az én javamat szolgálná, mégsem tudom ezt kitörő örömmel fogadni, mikor már most úgy érzem, hogy a lelkemből egy darabot szinte kitépnek. Ez a kapcsolat bár eddig nem adott túl sokat nekem, és bár annál többet vett el, de mégis megbizonyosodhattam arról, hogyha csak egy kicsit is, de valakinek valamire jó vagyok. És bár engem zavart ez a helyzet mely a „szerelmünket” jellemezte, most én vagyok az, aki a leginkább a reggeli órákat kívánná vissza, mikor még senki nem tudott erről rajtam, Harryn és Caleb-en kívül.

-Kendi – kezd bele Louis, mire a mellkasom megsajdul, de tűröm a fájdalmat mely nem testi, hanem inkább mélyebb, azonban láthatatlan lelki sebeket okoz-, én… sajnálom. Mondhatnám, hogy nem tudtam, hogy neked ez a kapcsolat rossz, vagy mentegetőzhetnék azzal, hogy nem akartam ezt tenni veled. Azonban tudom, hogy itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba és azt csak azzal tudom elérni, ha teljesen őszinte leszek veled szemben. Tisztességtelenül viselkedtem az elmúlt egy hónapban és tudom, hogy ezt te is pontosan tudod. Nem értem, hogy mivel érdemeltem ki azt a sok jóságot mellyel te irántam viseltettél az undorító dolgaim ellenére. Nőkkel flörtöltem, lefeküdtem velük téged meg teljesen figyelmen kívül hagytalak. Tudom, hogy érezted és tudom, hogy fájt ez az egy hónap és biztos vagyok benne, hogy most miszerint a feltevéseid és az elrejtett, nem létezőnek kívánt dolgok rólam bebizonyosodtak, még jobban fáj – töröl le egy könnycseppet az arcomról, de mikor megsimítana, undorodva elhúzom a fejem. Arca fájdalmat és lelombozottságot mutat, nekem viszont még mindig azok a szavak járnak a fejemben.

„Tudtam, hogy fájdalmat okoz…..flörtöltem velük….lefeküdtünk……igazság…..fáj….tudtam..”

A szépen felépített gondolataim miszerint Louis csak azért viselkedik velem hidegen, mert nem tudja, hogy hogy álljon hozzám, teljesen leomlott. A szívem apró, milliárd darabra tört és ezzel együtt a szememből is eltűnt minden féle félelem. Csalódottság, keserűség és önmarcangolás vetette fel bennem a fejét, de ekkor Louis mondandójának még közel sincs vége.

-A legjobban azt bánom, hogy most jöttem rá az érzelmeimre mikor tudom, hogy meg fogsz utálni. Tudom, hogy most összetörtem benned valamit. Látom a szemedben. Azonban én mégis kérnék tőled valamit. Egy esélyt az újrakezdésre, egy esélyt arra, hogy most már mások emléke nélkül együtt legyünk…. Kendi kérlek- nyúl felém, de én megint hátrébb csúszok. Szememet könnyek szúrják, de tudom, hogy nem fogok sírni. Eleget bőgtem az utóbbi hónapokban teljesen feleslegesen, többnyire azért mert nem létező, csak a fejemben képzelt dolgokban hittem, azokba ringattam magam. Fájdalmat okoz az, hogy ez a kapcsolat csak a fejemben létezett és, hogy nem volt más, mint egy sivár képzelődés részemről, melyben elhittem, hogy jobb lehetek, mint Eleanor. Hogy pótolni tudom. A burok megtört és hirtelenjében minden aggodalmam elszállt, csak a bizonyosság maradt meg bennem, miszerint a problémáim felét én okoztam azzal, hogy kimutattam a gyengeségem. Sírtam olyan emberek előtt, kik előtt nem kellett volna, majdnem ellöktem Perriet szeszélyből és régi sérelmek miatt, majd beleringattam magam egy jelenetbe, egy érzésbe mely a fejemben kölcsönös, azonban a valóságban csak az én részemről... létezett.

Tüdőm tele szívom levegővel, majd az ég fele fordítom a tekintetem. A könyvekben ilyenkor lesz rossz idő, csak azért, hogy leírhassák az égbolt és természetanya alkalmazkodott a kedvükhöz. Ebben az esős és mindig borús kisvárosban azonban életem egyik legrosszabb napján, most persze undorítóan süt a nap annak ellenére, hogy már nem akarom érezni a sugarak selymes cirógatását a bőrömön. Egyszerűen rosszul vagyok attól, hogy bőrömet nap éri, hogy az emberek kétszínűek és, hogy az egész világ mocsokkal, hazugsággal és ilyen hülye, naiv emberekkel van tele, mint én.

Most elgondolkozhatnék az élet nagy dolgain, miszerint miért van megcsalás, miért van hazugság és, hogy mi az a fájdalom, keserűség, magány. Azonban tudom, hogy én vajmi keveset tudok és tudtam a világ dolgaiból ahhoz, hogy ezeket megfejtsem. Nem lehetek önzően rosszkedvű, mikor mások sokkal rosszabb dolgokon mennek keresztül, mint viszonzatlan szerelem.

Gyűlölni azonban mindenkit gyűlölhetek, hogy ennyire romlott és idióta, azonban legjobban mégis magamat gyűlölöm, azért mert még mindig szeretem Tomlinson-t.  Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mert nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra kiszeretni valakiből, csak csalódni. Azt hiszem, hogy velem is ez történt. Azonban nem fogok sírni.

-Nem – mondom ki az egy szót és ez láthatóan egy világot tör össze benne, ami sokkal rosszabbul esik nekem, mint az lojális lenne. – Nem bocsátok meg és legfőképpen nem kezdek semmit veled, soha többet. Nem vagyok mérges és még mindig szeretlek, de ez az az érzés mely nem engedi, hogy megint megalázkodjak. Ne fogom magam lejjebb sorolni egy olyan embernél, mint Eleanor Calder, mert nem vagyok kevesebb, mint ő. Az egyetlen dolog, amit itt és most sajnálok az az, hogy erre nem jöttem rá előbb. Betegesen meg akartam felelni az elvárásoknak, az elvárásaidnak melyet Eleanorral szemben állítottál fel és mindig megbuktam. Eddig azt hittem, hogy azért mert nem vagyok olyan jó, mint ő, de most rájöttem. Ne azért nem sikerült, mert nem ő vagyok, hanem azért mert JOBB vagyok Eleanor Calder-nél. Vagyok olyan jó, mint Danielle Peazer sőt ha akarok jobb is tudok lenni nála. Azonban ezeket eddig nem láttam, mert túlságosan másokkal foglalkoztam. Nem érdekel az életed Tomlinson és nagyon nem izgat, hogy milyen érzéseket táplálsz irántam. Nagyon nem vagyok kíváncsi a hazugságaidra újból, mikor én melletted álltam, mikor megcsalt, melletted álltam mikor senki nem tudott róla és melletted álltam mikor még a nevemet sem tudtad csak egyszer találkoztunk. Ismeretlenül segítettem neked én marha, miközben semmit nem kellett volna tennem érted. De erre most ráébresztettél és ezért még hálás is lennék, ha nem undorodnék tőled ennyire. Engedelmeddel most hazamegyek, megírom a cikkem, amit jövő héten elvileg lehoznak az újságba és utána felhívom a Hazzat és Perriet, hogy elmenjünk a vidámparkba. Ezt azért közlöm, veled, mert nem szeretném, hogy ott tartózkodj. Mindenféle érintkezési vonalat szakíts meg velem, ha kérhetem, mert ha nem akkor azzal csak azt éred el, hogy velük sem fogom a kapcsolatot tartani. Viszlát, Louis, remélem, nem látlak többet. Ja és még valami – fordulok vissza, mielőtt eltűnnék a parkból – Én tényleg szerettelek és szeretlek. Kérlek, hagyj engem békén.  

Majd, mint magabiztos, egyedülálló nő sétálok ki a kapun.

Sziasztok!

Megjöttem újra a frissel, remélem, hogy tetszeni fog. Ezennel meg szeretném köszönni az itt feliratkozó 18 embernek, és bloglovinon követő 20 embernek, hogy itt van és támogat engem. Nagyon jól esik köszönöm szépen. :))

Jó olvasást a legközelebbit nem tudom, hogy mikor hozom. 

ui.: Bell Boo! Ha ezt olvasod kérlek lépj be a bloggerbe és olvasd el a neked hagyott bejegyzésemet!! :) 

 Fontos lenne :)

Puszi: Kiny :*