13., Beszélgetések

"SZERETLEK:az emberiség legértékesebb szava. Mégis ehhez fűződik a legtöbb hazugság is. Ha nem érzed, ha nem igaz, ne mondd ki. Ne ölj."

Felkelek és halkan a szobához tartozó fürdőbe sétálok. Ott már előre kikészítve vár rám néhány ruha a mosdószekrényen, így fellélegzek. Sejtem, hogy Perrie tette oda ruhákat így megnyugszom egy percre, de aztán jön az újabb felismerés. Beszélnem kell vele.

Magamra kapom a kikészített ruhákat meg sem nézve, hogy mit húzok fel. Bízom barátnőm stílusérzékében és tudom, hogy nem választ rosszul. Ezek után megmosom az arcom és visszacsámpázok a szobába, majd leülök újra az ágyra. A sapkát, melyet a szerelésemhez kaptam csak magam mellé teszem, és nekiállok felkelteni a mellettem békésen szuszogó Harry-t. Amint megérzi, hogy életet próbálok belé lehelni, felkel és nagy zöld szemeit álmosan meresztgeti rám. Kedvesen elmosolyodom a kiscicává szelídült göndör láttán, aki amint jobban magához tér macsósabb stílusra vált, azonban arcán aggódás látszik.

-Jól vagy, Kendi? – kérdezi, nekem azonban fogalmam sincs, hogy miről beszélhet. Íriszei azonban nem hagyják abba a pásztázásomat így rájövök, hogy most nem viccel.

-Mi bajom kéne, hogy legyen Styles? – próbálok minél több érdeklődést sűríteni a hangomba, de még így is fellelhető benne, hogy engem egyáltalán nem ez a kérdés foglalkoztat.

-Nem emlékszel, hogy mit műveltél este? – itt kezd el foglalkoztatni a dolog, így megérdeklődöm, hogy ugyan miről is kéne nekem tudnom. Remélem nem csináltam akkora őrültséget részegen. Mert, hogy iszonyatosan berúgtam az 100%.

-Miután hazajöttünk a buliból-amiből fogalmam sincs, hogy mennyire emlékszel-, lefeküdtetek aludni Louissal. Aztán egyszer csak az éjszaka közepén rángatózni, sikoltozni kezdtél ezzel mindenkit felébresztve, arról nem is beszélve, hogy Lou-t halálra rémítetted. Betörtünk hozzátok, mint a kommandósok, de addigra teljesen kivetkőztél önmagadból. Össze-vissza dobáltad magad az ágyon, és nyitva volt a szemed, bár csak üvegesen néztél a semmibe és két szót hajtogattál : „Nem akarom.” Próbáltunk mindenhogyan megnyugtatni, de ellöktél mindenkit. Ekkor jöttem én és leültem melléd, majd átöleltelek, és ringatni kezdtelek. El is aludtál, de annyira kapaszkodtál a pólómba, hogy át kellett hozzalak az én szobámba, és most itt vagyunk – tárja szét a kezeit amint vége a mesének. Én csak meglepődötten és kicsit sokkosan hallgatom az „élménybeszámolót”, az erőmből pedig csak annyi telik, hogy bólintani tudjak.

-Nem emlékszem semmi ilyesmire. Az még megvan, hogy beszélgettem veled és tudom, hogy csak barátként tekintünk egymásra, de a beszélgetésünk többi része kiesik. Aztán volt még ott valami….Ja igen az a csinos, visszafogott lány – mosolygok rá, amit viszonoz is, de arcomon újra a töprengő és kétségbeesett kifejezés látszik. – Onnantól képszakadás.

Érdeklődőn és valami mélyebb tartalommal néz rám, de végül csak megcsóválja a fejét, és feltesz egy kérdést.

-Többre nem is emlékszel a beszélgetésünkből?- hangja komolyan és belenyugodva cseng, én meg rögtön úgy érzem magam, mintha valami fontosat elfelejtettem volna.

-Nem… semmire. Miért, kellene? –kérdezem és leghőbb vágyam, hogy a kiesett dolgokat újra felidézhessem. De sikertelen a próbálkozásom. Csak annyit érek el vele, hogy az eddig elmaradt fejfájás hatalmas erővel csap le rám, olyannyira, hogy összeszorítom a szemeimet.

-Menj, kérj Perrie-től egy fejfájás csillapítót – mosolyog rám kedvesen és gondterhelten a fürtös, de fájdalmam most előrébb furakszik a kíváncsiságomnál így szót fogadva lefelé veszem az irányt.

A lépcsőn lefelé haladva izgulni kezdek, de hamarosan meg is nyugszom. Hiszen miért kellene félnem pont Perri-től? Azonban akárhogy próbálom csillapítani heves szívverésem, az csak nem akar szűnni. Leérek a konyhába ahol Zayn és barátnőm ülnek egymással szemben. Kezük az asztalon összekulcsolva pihen, én pedig elmosolyodom a meghitt pillanat láttán. Aztán fejembe újra belenyilall a fájdalom, én pedig felszisszenek ezzel megtörve a csendet. A két jelenlévő felém kapja a fejét, Perrie pedig felugrik a székről és nagy sebességgel a nyakamba veti magát. Mikor befejezi a szorongatásomat és ellép mellőlem, kicsit fellélegzek. Tüdőm levegőhöz juttatom, míg fejemnek egy fájdalomcsillapítót rendelek Zayn-től. Amint a fiú elhagyja a konyhát, leülök az asztalhoz, szemben Perrie-vel és tudom, hogy most jött el az idő, egy komolyabb beszélgetésre.  

-Tudod én – kezdek bele-, amit múltkor meséltem és mondtam mind igaz. Az is igaz, hogy azt hittem csak azért vagy mellettem, mert sajnálsz. Megrendült a magamba és beléd vetett hitem, noha tudom, hogy te nem olyan lány, vagy aki sajnálatból mellettem maradna. Azonban ez nem azt jelenti, hogy nem félek. Aláírom, hogy nem vagyunk szegények, de azt is tudom, hogy ez igazából nem engem illetne. Tudom, hogy anyáék imádnak – és Istenemre mondom, hogy én is őket-, de legbelül viaskodom magammal. Hisz ha nem lenne anya meddő, akkor soha nem fogadtak volna örökbe, soha nem lett volna családom, de legalább az a gyerek jogosan kapná azt a sok törődést, amit most én kapok helyette. Sokáig nem tudtam ezzel a önvádolással együtt élni, de egy idő után megszoktam, hogy sosem lelek megnyugvást. Nem voltak barátaim, de ez csakis az én hibám. Nem mertem senki felé nyitni mivel nem vagyok átlagos gyerek. Nem jobbnak vallom magam másnál, csak különcebbnek. Nincsenek jó jegyeim, nincs különösebb szépségem, még csak ki sem tudok állni néha magamért. De egyben jobb vagyok a többieknél. Hogy van egy álmom, egy életcélom, amiért naponta küzdök, naponta igyekszem minél többet tenni azért, hogy előrébb jussak. Ezért akadtam ki azon mikor anyukád felajánlotta a lehetőséget. Nem fogok téged kihasználva előre jutni, hisz ez megint nem az én érdemem lenne és hidd el, hogy nekem éppen elég egy ilyen tudattal élnem mindennapjaimat. Megváltoztattatok engem Perrie, de nem mindig hiszem el, hogy megérdemlem a barátságotokat, a szereteteteket, azt figyelembe véve, hogy néha hisztizek, és valótlan dolgokon kiakadok, megsértődök. Egyvalamit azonban biztosan tudok. Hogy te vagy az első, és legjobb barátom és csak reménykedni tudom benne, hogy elfogadsz ilyen selejtesnek is – bár tudom, hogy mondandóm kicsit hosszúra és ömlengősre sikerült, egyúttal azt is érzem, hogy jobban vagyok.

Minden gondomat, gondolatomat megosztottam azzal a személlyel, akiben nagyon bízok ezzel levéve magamról egy óriási terhet, melyet már nem egyedül kell cipelnem.

-Köszönöm, hogy elmondtam ezt nekem. Azonban nekem is van némi hozzáfűzni valóm. Nem tudom, hogy miért gondolod azt, hogy jogtalanul a tied a szüleid odaadása, szeretete vagy esetleg pénze. Igen, szomorú, hogy anyukád meddő, de ezért nem te és nem a te örökbefogadásod a hibás. Nem te választottad őket, hanem ők téged és szerintem ezzel életük egyik legjobb döntését hozták meg. És hiszem, hogy ők ezzel tökéletesen egyet értenek. Tudom, hogy apukád mennyit dolgozik, hogy újabb és újabb kollekciókat tervezzen és mennyit kell fáradozni azért, hogy mindent megadhasson a kislányának, és tudom, hogy anyukád szintén tejben-vajban füröszt, azonban én ebben semmi kivetnivalót nem találok. Nekik te vagy az életük Kendi és azt szeretném, hogy ezzel te is tisztában legyél. Bár még csak egyszer jártam nálatok és az sem tartott tovább negyed óránál, de anyukád több szép dolgot mondott rólad, mint amennyit te elképzelni tudnál. Szeretnek téged és biztos vagyok benne, hogy megérdemled azt, amit nyújtanak neked. Az önképeddel szintén nem értek egyet, habár tisztában vagyok vele, hogy nem színötös tanuló vagy, azonban senki nem mondta, hogy csak jó tanulók lehetnek sikeresek. Szépnek, gyönyörű vagy ezt akármelyik fiú megmondja, és ne ellenkezz velem. Az álmaidért mindennap küzdesz és azt is tudom, hogy nem rajtam keresztül szeretnél előrébb jutni, de azt akarom, hogy elfogadd anyám felajánlását és elérd, hogy tiszteljen mindenki a szakmában. Mindent egybevéve nekem is a legjobb barátnőm vagy, és ezt soha senki, nem veheti el tőlünk – az ő mondanivalója sem lett egy mondat, de mikor befejezi, sírva borulunk össze, majd mikor az ölelkezés helyett összefejelünk, röhögve válunk szét. Boldogan tekintünk a másik vidám arcára és tudom, hogy ez tényleg egy örök barátság lesz. Örök.

-Meghoztam a fájdalomcsillapítót- tudom, hogy Zayn végighallgatta az egész beszélgetésünket, de nem zavar, hiszen tudom, hogy ő is a barátom bár nem beszéltem még vele annyit, hogy olyan jóban legyünk, mint például Harryvel. De ezt is bepótoljuk.

-Köszönöm Zayn. Mindent nagyon köszönök…..

*Louis*

A parkban sétálok, a zöld leveleket a szél fújja, míg arcom a kapucnim rejtekébe helyezem. A nap ragyogóan süt annak ellenére, hogy szinte viharos szél tépi a fákat és úgy érzem, hogy a belsőmhöz igazodott az időjárás. Én is bizonytalan vagyok és összezavarodott. Leülök egy padra, fejem a kezembe temetem és megpróbálom felidézni az arcát. Göndör haj, széles mosoly. Kendi. Villan agyamba a kép egy másik helyett és visszaemlékszem a tegnap estére, ahogy teste enyémnek feszült, szája az enyémre tapadt. Melegség áraszt el, de azonnal visszaszorítom ezt az érzést. Nem.. Nem lehet. Hiszen Hazza is megmondta.

-Leülhetek? – a hang megtöri csendes magányomat és felpillantok Rá. Kezemmel mutatom, hogy csak nyugodtan üljön le, amit meg is tesz.  Egy ideig csendben ülünk, míg végül ő szólal meg először.

-Nem emlékszem semmire a tegnapból, csak arra amennyit Hazza elmondott, bár az sem bővelkedett túl sok információban. Felvilágosítanál? – hangja számon kérő, ugyanakkor kedves és ettől beszédre nyílik a szám, persze egy-két részletet neki sem kell tudnia.

-Megittál körülbelül 3 pohár koktélt, utána pedig elmentünk táncolni. Mit ne mondjak egész jól belemelegedtünk mikor is megcsókoltalak. Mielőtt azonban tovább jutottunk volna a többiek szóltak, hogy megyünk így szétváltunk. Hazaértünk és olyannyira fáradt, valamint részeg voltál, hogy lefeküdtünk aludni. Gondolom azt, hogy felébredtél, rángatóztál és kiabáltál Hazza elmesélte – pillantok rá, majd tovább folytatom a mondókámat, mikor bólint. – Megijedtem és féltékeny voltam. Tudom, hogy Harryvel csak barátok vagytok, de csak ő tudott megnyugtatni. Megint – kezeit az enyémre teszi ezzel megint melegséget ébresztve bennem, mely ellen most nem próbálok meg küzdeni.

-Igen, Harryvel csak barátok vagyunk. Azonban ami köztünk történik, azt nem tudom  felfogni és megmagyarázni sem. Akár hiszed, akár nem, vonzol, de nem tudom, és nem is akarom tudni, hogy bízhatok e benned. Sosem voltam szerelmes így fogalmam sincs, hogy mit érzek irántad, de abban biztos vagyok, hogy többet, mint barátság- figyelmemet neki szentelem ő pedig elpirul, de mindent őszintén elmond, és ettől szarul érzem magam. Rosszabbul, mint kéne és, mint terveztem.

-Nem tudom, hogy mit érzek irántad, de hiszek benne, hogy ezt be kéne fejezni. Harry elmondta tegnap, hogy csak barátként tekint rám, és ez az összes érzés melyet én is viszonozni tudok felé. Nem mondom, hogy a külseje nem fogott meg, mert akkor hazudnék, de azt is tudom, hogy ezzel nem lehet egy kapcsolatot elkezdeni, úgy ahogy veled sem. Sajnos a vele folytatott beszélgetésem többi részére nem emlékszem –itt nagyot dobban a szívem a megkönnyebbüléstől-, de tudom, hogy te most frusztrált és bánatos vagy. Ilyen esetben semmiképp nem szeretnék második lenni. Vonzó a külsőd és a belsőd is egyaránt számomra, de Eleanor emléke a fejed felett lebeg, és nem hiszem, hogy én akármikor is el fogom tudni űzni őt onnan. Ezzel nincs semmi baj, hiszen biztos megtalálod azt a lányt, aki erre képes lesz, de kérlek, addig se játssz velem, mert nekem ez már most többet jelent, mint szabadna. Egy ideig most ne találkozzunk, és akkor onnan folytatjuk ahonnan az elején kezdtük- ezzel feláll mellőlem és elsétál.. na. Azonban felállok és megtörve a park csendjét utána kiabálok.

-Nekem is többet jelent! Kendi leszel a barátnőm? Megpróbáljuk együtt? – és már most bánom, hogy életem legnagyobb hazugságát kiejtettem a számon.

Sziasztok! Mint tegnap ígértem újra jelentkezem ezúttal a frissel. Tudom, hogy megint volt egy nagy kihagyás, de ezen már kár tépelődnöm változtatni ugyanis nem igazán tudok rajta. :) Ma nagyon-nagyon hosszú fejezettel próbáltam érkezni, remélem elnyeri a tetszéseteket. :) Hozzászólásoknak nagyon örülnék most is, mint mindig. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyi erőt önt néha belém egy két bátorító szó. :)

Nem is fecsegek. A következővel egyszer csak jelentkezem Addig is puszilok mindenkit! :*

Sziasztok :))

ui: Kövessetek bloglovinon! :))A linket felül találjátok. :)