Az autó ablaküvegén nézek kifele. Az elsuhanó tájra
tapasztom a szemem a gondolataim viszont egészen máshol járnak. A fejemben
összezavarodott minden és éppen azon vagyok, hogy ezt kibogozzam. Nem tudom,
hogy miért, de mintha minden elhomályosulna egy percre és a szemeim előtt csak
egy azúrkék szempár lebegne. Megrázom a fejem és kiszállok a már leállított
autóból. A kavics halkan roszog, ahogy lábammal rá-rá nehezedek. Harry-vel
az élen haladunk a bejárat felé, mellettem Perrie a kezemet szorongatja.Látszik rajta, hogy neki sem itt van az esze. A szeme a házat nézi, pedig lemerném fogadni, hogy már sokszor látta. A fürtös kitárja előttünk az ajtót, mi pedig belépünk. A fiúk mind a kanapén ülnek, de az érkezésünkre felkapják a fejüket. Zayn egyből kitárja a kezeit, Perrie pedig lelkesen veti magát a fiú ölelésébe. Szemem elkapom róluk és a többi fiút veszem górcső alá. Niall maga elé mered, és csak babrálja az ölében fekvő ropis zacskót. Liam aggódva néz mindenkire, és tudom, hogy azon gondolkodik, hogy derítsen föl mindenkit. Harry... hát a fürtös előttem áll és a kezét nyújtja. Értetlenkedve meredek először rá, de mikor megértem a kérését, kezem az övébe csúsztatom.
Harry maga után húz a lépcsőig, fel az emeletre. Lábunk gyorsan jár a lépcsőfokok között, ezt mutatja az egyenletes és gyors dobogás.
A felső szinten kétfelé haladhatunk, de mi jobbra vesszük az irányt. Két ajtót megyünk és megtorpanunk. Kíváncsiságom még mindig határtalan, mikor Harry kinyitja az ajtót és egy szót sem szólva betuszkol, majd ugyanolyan lendülettel be is zárja az ajtót.
Kétségbeesetten fordulok a kijárat felé, hogy kiszabaduljak, mikor meghallom magam mögül a lépteket. Óvatosan 180-os fordulatot teszek a tengelyem körül és ekkor megpillantom a törölközőben kilépő Louis-t. Az anyag deréktól lefelé takarja a fiú testét és az eddig fel nem száradt cseppeket szívja magába. Elpirulok, de semmi pénzért nem fordulnék el. Hisz tudom, hogy szüksége van valakire, aki meghallgatja. És ekkor belém csap a felismerés.
Ezért hoztak ide. Ezért kellettem én és nem valaki a csapatból. Louis-nak el kell fogadnia a történteket, de ezt csak úgy tudja megtenni ha valakinek kiönti a szívét. Valakinek, aki minden előítélet és vélemény nélkül tuja szemlélni a dolgokat. Olyasvalakinek, aki támogatást tud nyújtani anélkül, hogy nézné a másik oldalt. És itt én vagyok az egyetlen ilyen személy.
Louis rám néz, de szemében teljes érdektelenség tükröződik vissza. Lélektükreinek kékségét a körülöttük levő piros foltok tompítják. Közelebb lép hozzám, de most nem érzem a fojtogató aurát, mint amikor Lucas tette ezt. Türelmesen várok amíg elém nem ér és ekkor megmozdulok. Nem törődök azzal, hogy félmeztelen, nem törődök azzal, hogy ez furcsa lesz neki. Egyvalamin jár az eszem. Hogy megvigasztaljam.
Karjaimat a dereka köré fonom és arcomat a mellkasának támasztom. Louis megmerevedik az ölelésemben, de nem tol el magától. Tudom, hogy meglepte a váratlan fordulat, de lassan felenged. Karjait körém fonja és arcát a nyakhajlatomba temeti. Teste meg-megremeg, ahogyan a könnyeit nyeldesi, de hagyom. Tudom, hogy erre van most szüksége. Arcom bár pirosban pompázik sejtéseim szerint, de tudom, hogy egy megértő mosoly ül rajta. Így Louis olyan, mint egy védelmet kereső kiskutya. Semmilyen komoly, esetleg félreérthető gondolat nem jut eszembe, csak azon gondolkodom, hogy ezután mitévő legyek.
Pár perc múlva elenged és egy fáradt ugyanakkor őszinte mosolyt villant rám.
Boldogan veszem tudomásul, hogy olyan nagy baj ma már nem
történhet. Louis hirtelen észbe kap és bocsánatot kérve eloldalog vissza a
fürdőbe miközben ruhát vesz magához.
Legközelebb már azokban lép ki az ajtón és leül elém az
ágyára ahol én időközben kényelmesen elhelyezkedtem. Lábait törökülésbe húzza
és kék szemeivel kedvesen fürkész, bár a szomorúság még mindig visszatükröződik
a lélektükreiben.
Várok. Várunk. Hangtalanul ülünk egymással szemben és nézünk egymás szemébe. A némaságot ő töri meg.
-Téged küldtek mi? – utal a lenti emberekre, de tudom, hogy
nem haragszik rájuk. Kezeimmel megtámasztom magam a hátam mögött és fejemet
hátrabiccentem. Sóhajtva nézem a fehér plafont, de mikor visszavezetem a
pillantásom az arcára, csak egy kedves mosolyt kapok.
-Szeretnél róla beszélni, vagy hagyjalak békén? – nem kerülgetem a forró kását egyből kibököm, hogy mi a gond. Louis meglepődik az egyenességemen, de jó pár percig nem hajlandó válaszolni. Aztán elkezdi mondani és onnantól dől belőle a szöveg.
-El… gyönyörű, okos és ambíciózus volt mikor megismertem. Nála talpraesettebb lányt még nem láttam, de mégis szerény volt és kedves mindenkihez. Még azokhoz is akik utálták. Hitte, hogy egyszer mindenki megtalálja a boldogságot és akarta, hogy mindenki szeresse. Nem tudom, hogy mikor, de egyszer csak azt vettem észre, hogy beleszerettem. A folyamatát nem tudom megmondani, de mikor rádöbbentem nem küzdöttem ellene. Aztán elkezdtem más lányokkal randizni – ennél a résznél kicsit meghökkenek, de ő rendületlenül folytatja tovább – mivel azt hittem az érzéseim nem találnak viszonzásra. Tudod milyen boldog voltam mikor azt mondta, hogy szeret? – megcsóválom a fejem, de mosolygok, ahogy tovább beszél. Látszik rajtuk, hogy szép kapcsolatuk… volt.
-Mikor nevetett, mintha minden más megszűnt volna számomra. Imádtam látni, hogy boldog. Közös álmunk volt. Bár lehet, hogy egy kicsit butaságnak hangzik, de arra vágytunk mind a ketten, hogy egy cirkuszba felléphessünk. Én porondmester, ő pedig bohóc akart lenni. Azt mondta, hogy azért mert a bohóc mindenkinek mosolyt csal az arcára. Persze voltak hibái. Az elbúcsúzás sosem ment neki. Az emberek jöttek-mentek az életében és bár ez nagyon fájt neki, de egy szóval sem tartott soha vissza senkit. Szerinte mindenkinek saját útja van. A másik, hogy minden álma a karrierépítés és a modellkedés volt. Néha a kedves lány kivetkőzött önmagából és most… mindent itt hagyott emiatt az álom miatt. Szeretném azt mondani, hogy támogatom, de nem szeretek hazudni. Bár nem volt tökéletes, de én annak láttam – mikor látom, hogy befejezte a mondandóját én is elmondom a véleményem.
-El… El volt a suli sztárja. Mindenki szerette, mindenki
kedves volt vele, de én utáltam – itt ránézek Louis-ra, de ő csak figyelmesen
hallgatja a mondandómat. –Utáltam, mert nem tudtam gyűlölni. Mert bár tökéletes
volt, de soha nem fennhéjázó, vagy lenéző. MINDIG MINDENKIHEZ kedves volt. Még
hozzám is. Tudtam, hogy mindene a karrier, de őszintén szólva nem hittem volna,
hogy ennyire. Persze mindenkinek vannak álmai, de az álmokat és a szerelmet
szerintem össze lehetne egyeztetni. Minden
kedvessége ellenére, most gyűlölöm. Gyűlölöm, mert olyan dolgokat dobott el magától,
amiért én ölni tudnék – kinézek az ablakon, de érzem, hogy Louis engem vizslat
a szemeivel. Mégis meglep, mikor kezét az enyémre teszi és halkan, kedvesen és
mosolyogva megszólal.
-Leszek a barátod. Leszek a támaszod, de csak akkor, ha te is nekem. Mert úgy érzem ez egy igaz barátság kezdete. Mert Eleanor-t valahogy el kell halványítanom, de ebben csak te tudsz segíteni.
Sajnálom az egynapos csúszást, de semmi nem úgy jött össze ezzel a fejezettel kapcsolatban ahogyan én azt szerettem volna. De itt van és remélem tetszeni fog! :)
Sziasztok!
ui: Következő rész szerda-csütörtök körül :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése