4/2 ., Segítek!

"Mindent elviszek és mindent itt hagyok,
Sohasem voltam és sohasem vagyok,
Te álmodj engem, álmodj tovább,
Soha nem veszíthetsz el."

-Perrie, ne! – visítom szinte teli torokból mikor a hinta erősebben megnyikordul alattam ahogy barátnőm egyre följebb löki. Perrie beleül a mellettem levő szintén fa hintába majd ugyanolyan sebességgel elkezdi lökni magát, ahogy az előbb engem lökött. A lábunkon már rég nincsen zokni és cipő egyszerűen csak élvezzük, ahogy a szél bele-bele kap a hajunkba és a fűről még fel nem száradt cseppek a talpunkhoz tapadnak a nagy sebesség miatt.

Pár perccel később mind a két hinta lassít, majd elvesztve a lendületet le is áll. A talpamat fűszálak ezrei csikizik mégsem akarok kimozdulni ebből a tökéletesen nyugodt és idilli képből.  Ám minden jónak vége szakad, ahogy ennek is. Perrie telefonja megint megcsörren, de most fel is veszi.

-Szia, drága – a megnevezésből tudom, hogy Zayn van a vonal másik végén így egy kicsit arrébb csámborgok a Temze partján, hogy a szerelmesek tudjanak kellően nyugodt légkörben csevegni. A lábbelimet nem húzom vissza, csak úgy mezítlábasan indulok neki az ösvénynek. Mellettem a folyó kéken és iszonyatos mélységével hömpölyög, melytől egy percre megszédülök. Szerencsére visszanyerem egyensúlyom így nem történik nagyobb baj, mint kéne.

-Beleesik szép hölgy még a végén – hallok meg a hátam mögül egy jól ismert hangot és megfordulok.

*Louis szemszög*

-Hazza, hagyjál már – kiabálom hátra a fürtösnek, ahogy kilépek a levegőre kezemben a mobilommal. A vonal túlsó végén Eleanor várakozik arra, hogy felvegyem végre a csörgő készüléket, így nem is váratom tovább.

-Szia, drága – szólok bele jókedvűen, de a válasza hideg, és érzelemmentes.

-Szia, Louis. Ha nem nagy kérés, akkor ki tudnál jönni a reptérre 20 percen belül? – a vonal recseg, de a szinte utasító élt így is érzem a hangjában. Igennel felelek a kérésre, majd letaglózottan és sietve rohanok be a házba a cuccaimért. A fiúkat teljesen ignorálom most a tudatomból csak a reptér és El képe mosódik össze az agyamban. Ahogy beülök az autóba észreveszem, hogy izzadok. A kezem remeg a kormányon és olyan erővel szorítom, hogy az ujjperceim elfehérednek.

Kifújom a levegőt, majd megnyugtatom magam… hisz nem jelent semmit, hogy kihívott a reptérre.

A győzködésem sikerrel zárul ugyanis újra jókedvűen indítom be a motort és megnyugodva szelem a métereket a reptérig.

Amint leparkolom a kocsit kiugrok, és egy gombbal riasztózom is a járművet. A kétajtós, üvegkapu kinyílik előttem és nem messze a bejárattól megpillantom Eleanort Daniellel együtt. Közelebb megyek hozzájuk és mikor észrevesznek Dani szomorúan odébb megy egy kicsit. A kezdeti örömöm értetlenségbe csap át, mikor megpillantom El mellett a 3 bőröndöt, és egy jegyet a kezében. A fejemben már kezdenek körvonalazódni a dolgok mikor elé érek és megpillantom a könnyes, mégis mosolygós arcát amint végigpasztáz mintha az emlékezetébe akarna vésni.

Felemelem a kezem és elsimítok az arca elől egy hajtincset, hogy ezzel is időt nyerjek mielőtt beszédre kerül a sor. Ő is így gondolkozhat mivel arcát a mellkasomba fúrja és érzem, hogy eddig visszatartott könnyei eláztatják a pólómat. Teste néha-néha meg remeg, de ezen kívül semmi nem mutatja, hogy búcsúzunk. Mert tudom, hogy most éppen elválunk egymástól és ezzel életem egy szakasza is lezárul.  Ne sírok csak hangtalanul szenvedek elválásunk utolsó perceiben.

-Louis én…- szólal meg hirtelen Eleanor és égő, de száraz szemekkel hallgatom a kegyetlen szavait. – Sajnálom. Hidd el, hogy nem így terveztem, de ez lett belőle. Kaptam Amerikába egy ösztöndíjat, de ez azzal jár, hogy el kell mennem. Én… hidd el, hogyha lenne másmilyen mód, akkor nem tenném ezt, de nekem ez az álmom Lou. Kérlek, értsd meg. Nem kérem, hogy várj rám, mert én sem teszem. Csak azt kérem, hogy ne felejts el – tarkómnál fogva lehúz magához és száját az enyémre tapasztja. Csókunk elmélyül, de egy idegesítő géphang beszállásra szólítja fel őket és ekkor Dan is közelebb lép hozzánk, majd elbúcsúzik a barátnőjétől.

Már másodszori felszólítást kapják az utasok mikor El elsétál a terminálhoz és egy utolsó pillantást vetve ránk kisétál az életünkből. Lehet, hogy örökre, de lehet, hogy nem. Viszont az biztos, hogy egy részem most elveszett.

*Kendra szemszög*

Mögöttem Lucas áll és méreget bűnbe csábító szemeivel miközben nyelve végigszalad az alsó ajkán, benedvesítve azt. Meglepetten és egy kicsit ködös aggyal nézek újra a szemeibe, ami eddig az ajkára tapadt.

-Szerintem tudok vigyázni magamra – a válaszom gyenge és remegő hangon szól, ami még engem is meglep. Mi van velem?

-Azt látom - válaszolja gúnyosan majd közelebb lép hozzám mire én hátrálnék, de mögöttem a Temze folyik. Megtorpanok ezzel őt is megállásra kényszerítve. Felszegem a fejem és felteszem magamnak a kérdést.

„Miért is hunyászkodom meg előtte? „

Előre lépek és látom, hogy meglepi a cselekedetem. Viszont ahelyett, hogy békén hagyna csak egy győztes mosoly tűnik fel az arcán. Rájövök, hogy végig ezt akarta. Azt hiszi, hogy sima ügy leszek. Majdnem elkáromkodom magam, de megőrizve a hideg vérem egy terv körvonalazódik a fejemben. Még közelebb megyek ehhez a felfuvalkodott hólyaghoz és próbálok minél csábítóbban sétálni. Mikor elérek Lucashoz tenyerem a vállára teszem és arcommal közelebb hajolok az övéhez. Megvárom míg lehunyja a szemeit és ekkor felemelem a térdem. Rúgok.

A fiú előttem csuklik össze miközben kezét lüktető testrészére szorítja és szájából többfajta, válogatott szitok hangzik el.

-Nők előtt nem illik káromkodni. Nem mondták még? – a hang megint a hátam mögött szól, de mondandóját minden bizonnyal Lucashoz intézi. Fáradtan és beletörődve fordulok hátra. Ennél rosszabb pasi már nem jöhet ma.
És nem is tévedek. Mögöttem Styles áll, göndör fürtje belelóg a szemébe, de a kisfiús sármját ez csak növeli. Köztem és a földön térdepelő Lucas között járatja a szemeit és egy szót sem szól. A vállamhoz egy kéz ér, amihez Perrie hangja is társul.

-Zayn most mondta. Megyünk – a szavai bűntudattól csengenek, és ekkor megértem, hogy fontos dologról van szó. Lucast otthagyva elindulunk vissza a parkolókba a kocsikhoz és közben megkérdezem.
-Mi történt? – kettejük közül Styles hajlandó válaszolni.

-Louis összeomlott. Eleanor elment – és itt jön az a pont mikor semmit nem értek csak azt tudom, hogy valahogy segítenem kell.

Sziasztok!
Hát itt van a fejezet második része, de nem tudom, hogy mennyire fog tetszeni nektek. Most már a szomorú részeket hanyagolni fogjuk, de nem véglegesen (hisz akkor mi lesz benne a dráma?! :) ) A következő fejezet fogalmam sincs, hogy mikor fog jönni. Majd egyszer csak, de sietek vele. Jó olvasást! :)