3., Azok a szemek

"Mosolyogva ébredek, mosolyogva félek, mosolyogva kérek, mert mosolyogva élek, mosolyogva nézek, csak mosolyogva érzek, mosolyogj ha kérlek, a mosolyodból élek."

A hír speciális újságíró szakmai eljárás eredményeként jött létre, egy olyan ellenőrzött és igaznak bizonyult információ, amely közérdeklődésre tart számot. – körmölöm a papírra, ahogy Mr. Kerr diktálja a definíciót. Az egész osztály csendben ül és figyel minden elhangzott mondatra, minden egyes elejtett szóra. A tollak halkan sercegnek, ahogy érintkeznek a papír felületével. A tanár úr még lediktálja, hogy mi lesz a házi feladat és mikor az utolsó pontot is a helyére teszem, megszólal a csengő. Irány haza!

Egy hete, hogy megismerkedtem Perrie-vel és egy hete, hogy nap, mint nap beszélünk. Vagy Facebookon vagy twitteren, de mindig akad valamilyen téma, amit meg tudunk vitatni akár órákon keresztül is. Ezen kívül a napjaim ugyanolyan egyhangúan és ijesztően egyformán telnek, mint eddig.

Kilépek az iskola épületéből, de a látvány, érdeklődésre ad okot. A szokásossal ellentétben a tanulók nagyrésze még itt van, ahelyett, hogy hazafelé tartana. Közelebb megyek a kör középpontjához és ignorálom a szitkozódó megjegyzéseket, ahogy utat török magamnak.

-Kendi! – köszönésképp Perrie egy puszit nyom az arcomra majd kedvesen mosolyogva tekint rám. Mögötte Eleanor és Danielle furcsán méregetnek minket. Tekintetüktől kicsit megsértődök, de meg is értem a kétségüket. Perrie egy olyan lány, aki kitűnik a tömegből. Most is tökéletesen néz ki. Minden olyan rajta, mintha csak rá varrták volna.

-Mi van Smith? Kitörnél a szürke egér pozíciódból? – jelenik meg a színen Lola, a röplabdacsapat kapitánya. Végzős, de olyan hülye, hogyha kétszer ennyi esze lenne, lehetne egy fél sült krumpli.  Nem vagyok rá féltékeny – rajta nincs olyan dolog, amire szükségem lenne-, de olyan lánynak tűnik, akit ellenpéldaként hozunk fel, ha az iskoláról kérdeznek. Ijesztően buta a csaj.

Perrie keze megfeszül a vállamon és élesen szívja be a levegőt, majd fújja ki. Szeme eggyel sötétebb árnyalatot vesz fel és lehunyja a szemhéját. Mikor újra szemeimbe néz, csak gonoszan elvigyorodik, én pedig teljesen meglepődök. Így Perrie olyan, mintha egy támadásra kész tigris lenne. Na jó ez hülye példa volt. Sajnos a képzeletem minden egyes gondolatomat levetíti az elmémben így elképzelek egy tigristestet Perrie fejével amint 120-al száguldozik a sivár legelőkön, préda után kutatva.

A hatalmas csend ellenére sem tudom magamban tartani a röhögő görcsömet így nevetve görnyedek össze a földön és szinte csapkodom az aszfaltot. Hisztérikus kiborulásom végeztével felállok, leporolom magam majd ugyanolyan komolysággal nézek a megdöbbent Perrie szemébe mintha egy perccel ezelőtt még nem akartam volna felszedni a beton összes mocskát. Az iskolatársaim furcsa tekintettel méregetnek, de abbahagyják mikor Perrie körülvizslat a társaságon, majd oszlatja a jónépet, de előtte még odaveti Lolának.

-Ennyi ésszel szabadlábon? - itt mindenki megütközve néz rá, de a legtöbbnek kis mosoly bújik meg a szája szegletében.

Mikor az udvaron már csak mi vagyunk és elszórva még egykét slepp, Perrie visszafordul Eleanorék felé és El-hez intézi a szavait.

-El kell mondanod neki. Te is tudod – majd ezzel a végszóval megfogja a kezemet és vezet maga előtt. 

Esélyem sincs ellenkezni mikor beültet az iskolai parkolóban álló kocsijába. Becsatolom az övemet, de már indítja is a motort. A kocsi kilő alattunk hangosan csikorognak a kövek, ahogy elhagyjuk az iskola területét. Perrie bekapcsolja a rádiót és 110-el veszi be a kanyart. Látom, hogy valami nem stimmel, de nem szólok bele. Nem az én dolgom, majd ha akarja, elmondja.

-Ha nem baj, akkor elkértelek anyáéktól – pillant rám oldalasan, mikor kicsit lejjebb vesz a sebességből. Értetlenül nézek rá, és így rögtön magyarázatba fog.

-A kiadó ahol gyakornok vagy, a szüleimé. Sajnálom, de egy kicsit kérdezősködtem utánad – a normális az lenne, ha egy kicsit megsértődnék vagy kiborulnék. De nem nálam. Jó érzéssel tölt el, hogy érdekelte az életem. Lehet, hogy egy kicsit beteges gondolatmenet, de ha belegondoltok, akkor el lehet rajta menni. Sosem voltak barátaim mióta Londonba lakunk. Mindenki rutinszerűen elkerült már mikor kicsi voltam és mikor nagyobb lettem ez nem változott. De ez most nem az az idő, hogy az én szánalmasan silány életemről társalogjunk.

-Semmi baj – szólalok meg végre és ezzel együtt a motor zaja is elhal, ahogy Perrie leállítja az autót egy kis olaszos hely előtt.

Kiszállok az autóból és szemügyre veszem a helyet. A fa cégér egy vasrúdon hirdeti a hely nevét. A táblán cikornyás, szabálytalan betűkkel ez áll.

„Dolci”- ránézek barátnőmre és ő rám mosolyog, majd megindul és én követem. Belépünk a cukrászdába és egyből szívembe zárom a helyet.

A falak halvány barack színnel vannak kitapétázva, a bárpult a jobb oldalon helyezkedik el és bükkfából készült sejtéseim szerint. A pult mellett egy üvegvitrin helyezkedik el, amiben a szebbnél, szebb és édesebbnél, édesebb sütemények arzenálja várja, hogy megvegyék őket.  

Az asztalok külön bokszokba vannak elhelyezve mégis olyan mintha az egész hely egybe lenn nyitva.

-Imádom! – nagy kiáltással fordulok Perrie felé, aki csak vigyorogva konstatálja, hogy a szám fülig ér.

Örülök, hogy tetszik a kisasszonynak – szólal meg mögöttem egy hang, mire egy éles fordulattal 180-ot pördülök a tengelyem körül, de majdnem elájulok. Előttem egy 19 év körüli férfi áll, de olyan szívdöglesztően mosolyog, hogy a lábaim megremegnek.

-Lucas ne most kezdj a hódító hadjáratodba, hanem inkább mutasd az asztalunkat – szól rá Perrie a minden bizonnyal Lucas nevű férfira, aki csak továbbra is a szemembe néz, de mikor barátnőm egy kicsit bokán rúgja, elindul. 

Egy ablakhoz közeli bokszba vezet, minket majd felveszi a rendelésünket. Én egy tiramisut kérek míg Perrie csokis szeletet.  Amint megérkezik, a süti egyből rávetem magam és elkönyvelem, hogy mostantól én itt törzsvendég leszek. A tiramisu könnyedén olvad szét a számban kicsit kesernyés ízt hagyva a számban a natúr kakaótól. A mascarpone pedig… maradjunk annyiban, hogy isteni ez a süti. Barátnőm mosolyogva szemléli, ahogy szinte falom a mennyei édességet. Mikor az utolsó morzsa is eltűnik a tányérról és Perrie is befejezi a saját adagját feláll és leteszi a pénzt az asztalra. Aztán már tiltakozásra sem hagyva időt elköszön és magával húzva engem kilépünk a szabad levegőre.

Elindulok a kocsi felé, de a rózsaszín hajú visszaránt, majd balra int a fejével. Értetlenül bámulok rá mikor el is indul a mutatott irányba, de végül beletörődve követem. Olyan két, három utcát gyalogolhatunk, mikor újra megtorpanásra késztetnek. Perrie felém fordul és a szája elé rakja az ujját ezzel jelezve, hogy maradjak csöndben. Beleegyezésem jeléül bólintok egy aprót és ekkor meghallom a világ leggyönyörűbb férfihangját.

A testemen megborsódzik és elönt a nyugalom. Az agyam szinte teljesen kikapcsol csak a dallamra és a hangra tudok figyelni, ami betölti az egész elmém és egy pillanatra úgy érzem mintha álmodnék.  Aztán mikor vége van a varázsnak csalódottan nyitom ki a szemem és nézek bele Perrie izgatottan és szerelmesen csillogó szemeibe. Mivel én a téglafal mögött állok így előrébblépek és szemügyre veszem mit rejt a kis „sikátor”.

Meglepődöttségemben felnyögök, de ezzel le is buktatom magunkat. Több szempár szegeződik ránk és legnagyobb ijedségemre egyvalaki elindul felénk. Barna haja tökéletesen fel van zselézve, barna szeme szinte a pupillájába olvad annyira sötét. Megáll előttünk majd felkapja Perrie-t és megöleli. Többször is körbefordítja majd megcsókolja.  Ekkor elkapom a szemem és máshová figyelek hisz ez nekem túl személyes.

Perrie ismeretlen „támadója” mögött még feltűnik 4 fiú és így a páros is abbahagyja a mandulavizitet. Barátnőm megöleli mind a 4 fiút és az ötödik is csatlakozik a felsorakoztatott társasághoz.

-Srácok, ő itt Kendra – mutat rám ezzel megkapom a figyelmet. Belenézek egyenként a szemekbe és így sorjában mutatkoznak be.

-Liam James Payne – az első egy világosbarna szemű, kicsit tüsis hajú fiú, de kedves mosolyától azonnal eltűnik a félelmem.

-Zayn Jawaad Malik- a fiú átöleli Perrie derekát és onnan küld felém egy rosszfiús mosolyt amitől jobb kedvem lesz.

-Niall James Horan –nála elcsodálkozom. A fiú kisebb, mint a többiek és hihetetlenül kék szemei hasonlítanak egy kicsit Perrie-ére. Ha barátnőm szőke lenne – mint amilyen az eredeti hajszíne-, akkor simán azt hihetném, hogy testvérek.

-Harry Edward Styles – a két szempár smaragd zöld és olyan erővel vonzza a figyelmet, hogy az valami hihetetlen. De mikor sikerül továbblépnem, azt kívánom, hogy bárcsak ne sikerült volna. Ha az előbb azt mondtam, hogy Niall-nek – azt hiszem, hogy így hívják-, vannak iszonyatosan kék szemei akkor tévedtem. 

A pillantásom olyan kék íriszekbe néz melyet elképzelni nem tudtok. Megbabonázottan figyelem, ahogy a srác közelebb lép hozzám és sapkáját megigazítja a fején. Felém nyújtja a kezét, de mikor nem reagálok kicsit közelebb lép és meghajolva bemutatkozik.

-Louis William Tomlinson...  - és a mosolya olyan, mintha rám sütött volna a nap.

Sziasztok!
Itt van az új fejezet! Remélem, hogy tetszeni fog és örömötöket lelitek benne. :) Egy ember mondata bele van foglalva, de ő ezt valószínűleg észreveszi. ;)
És köszönjük meg újfent a nyominak, hogy használhattam a telefonját.
Következő fejezet valószínűleg vasárnap lesz! (Lehet, hogy dupla fejezet?! ) 
Sziasztok! :)