10., Anya, álom és..Ő

"Nem lehet igaz szerelmet hazudni oda, ahol nincs, de nem is lehet tagadni a létezését ott, ahol van."

-Tomlinson csöndbe legyél már– pisszegem le a mögöttem trappoló fiút, miközben próbálok feljutni a szobámba anélkül, hogy anyáék felébrednének. Elég lesz ezt reggel kimagyarázni.

Egészen a lépcső tetejéig tartani is tudom ezt a tervet, de az elgondolásom egyből összeomlik, ahogy benyitok a szobámba és anyámat az ágyam szélén ülve pillantom meg. Mást nem tehetek mint betuszkolom a nyugodtan nevető fiút, és vöröslő fejjel odaállok anyám elé. Ő, csak kapkodja köztünk a tekintetét.

-Én...megmagyarázom… - kezdek bele a mentő monológba mielőtt  még nagyobb bajba kerülnék, de anyám megakadályozza ezt azzal, hogy a nyakamba veti magát, majd odafordul Louis-hoz.

-Jajj, annyira örülök, hogy végre megismerhetlek. Igazából még semmit nem tudok rólad, de mivel te vagy Kendra első barátja, vagy hogy is mondják ezt a fiatalok… ja, igen, te vagy a pasija, így nem is zavarlak titeket tovább – mielőtt becsukja az ajtót még visszaszól egy kacsintás kíséretében.

-És ne legyetek túl hangosak – a kínos csend egyből belepi a szobát, ahogy anyám eltűnik a látóhatár , vagyis az ajtó mögött. A fejem paprika piros lehet, de Louis-ból csak egy nevetés szakad ki 5 másodperc után. Fejem felkapom a hangra és megbotránkozva nézem a szinte fuldokolva nevető „pasimat”.

-Ez szerinted vicces? – hangom szinte hisztérikus magasságig emelkedik miközben beszélek, és erre már ő is rám néz, de pár másodperc után újra röhögve összegörnyed. Kezeimet összefonom a melleim előtt és szúrós szemekkel pásztázom az éppen könnyeit törölgető Tomlinson-t, majd mikor veszem a lapot, hogy ő bizony eme tevékenységét nem fogja egy jó ideig abbahagyni megrántom a vállam és hátat fordítva neki elhelyezkedem a puha ágyikómban. Éppen elmerülnék az álmok édes birodalmában mikor mögöttem megmozdul az ágy, és felemelkedik a takaró, majd egy test csusszan mellém az ágyba. Megfordulok, és a sötétben belenézek a most is jól kivehetően kék szemekbe. Az örvény magával ragad, és percekig csak bámulom az íriszeket anélkül, hogy megmozdulnék.

-Megharagudtál? – kérdezi bűnbánó hangon és kezeibe fogja az enyéimet. Meglepődök, de nem húzom ki hatalmas, meleg mancsa közül az enyémeket csak közelebb férkőzök hozzá. Csak egy kicsit. Észrevétlenül.

-Nem. De tudod te, hogy mekkora botrány lesz ebből, ha kiderül, hogy nem is járunk? Anyám olyan egy éve rágja a fülemet azzal, hogy bepasizhatnék, pedig csak 16 éves vagyok. Na jó, lassan 17. De láttad, hogy mennyire örült? Nekem pedig reggel el kell mondanom, hogy mi nem is vagyunk együtt. Ez számomra megalázó,számára pedig lelombozó lesz. De miért is siránkozok neked? Ez szánalmas – rázom meg a fejem és kiszabadítom a kezem, majd hátat fordítok megint és meredten bámulok a reluxára melyen egy kis sugárnyi sem jön át az éjszaka fényeiből.

Louis még morog valamit, de nem értem, hogy mit. Megfordulni viszont túl lusta és fáradt vagyok. Pedig érdekel, hogy mi is az….de lassan elnyom az álom és végre egy olyan életbe léphetek melyet mindig is megálmodtam magamnak. Vagy az is csak másoknak jár?

Csönd. Fullasztó csönd. Halk zihálás és léptek melyek egyre közelednek. Testemen hideg verejték csurog, ruhám teljesen a bőrömhöz tapad. jobbról jön a hang. Ijedten odakapom a fejem, de csak azt érem el, hogy nyakam hatalmasat roppan. Most balról hallatszik a zörej, de ott sem látok semmit. Szemem előtt sűrű és szürke köd gomolyog. Csönd. Egyedül vagyok. Itt hagytak. Megint. Megszólal egy hang.

-Mit kell tennem, hogy megértsd végre… egy lány gyermek nem kell nekünk! Miért nem fiút szültél? Mit kezdjek egy ilyen fattyúval? – a hang érdes és bántó. Minden egyes kimondott szó után gyűlölet növekszik a testemben, mely minden porcikámba elér. Fázok. Ver a víz, de belsőm kihűl.

-Nem veheted el. Ő az én gyermekem. Ha nem kell, hát én se kelljek – ez a hang simogat. Megnyugszom. Már nem remegek, de mintha ürességet és valami mást éreznék… hiány. Fejem kapkodom a hangokra, de nem látok. Egy-egy arc bevillan, de csak elmosódott árnyaknak tűnnek, olyan gyorsasággal tűnnek el az elmémből. Kezeimet a fülemre szorítom. Megőrültem? Nem hiszem. De miért hallom ezeket? Miért nem jön valaki? Magyarázatot várok!

-Nem hagyhatsz el! De ettől itt megszabadulunk! Soha többé ne lássam! – fáj, de miért? Arcot nem tudok kapcsolni, de szavai megdöbbentően nagy fájdalommal járnak…. lekuporodom…vége….

Aztán jön a világosság. Felemelem a fejem. Felém nyúl egy kéz. Melege simogat, megnyugszom. Illata betölti érzékeimet így már a nevét is tudom. Ajkaimra mosoly költözik és suttogva ejtem ki a nevet mely mellettem van…

Louis..

Felébredek. Szemem kipattan, de ahogy felkelnék, megérzem, hogy derekamat valami súlyos nyomja. Odapillantok és elvörösödök. Louis keze ott pihen, keze a hasamat teríti be. Hazudhatnám, hogy nem kellemes, de önmagamat becsapni helytelen lenne. És ostobaság. Így visszakucorodok a karok közé most már szemben a fiúval és én is átölelem őt. Mert megvéd. Biztonságot nyújt. Mert ő Louis.  

Reggel

*Louis*

Álmosan nyitom ki szemeim, de a kellemes érzésre vissza is csukom. Közelebb húzom magamhoz Eleanort, testemet soha nem érzett forróság járja át. Aztán realizálódik bennem. Ez nem Eleanor. Eleanor átvert, elment… és soha nem váltott ki belőlem ilyen érzéseket. Lenézek és megpillantom az édesen szuszogó Kendit, aki karjaival szorosan körülöleli testem, míg az én karom az ő derekát fogja satuba szinte.

Szája közötti résen halkan fújja ki a meleg levegőt, ami a pólómba ivódik és újabb forró hullámot indít el a belsőmben. Ezt a pillanatot az ébresztőóra hangja zavarja meg. Nem vagyok elég gyors így a hangos zajra Kendi is felébred. Szempillái mögül les a világra, de mikor benne is tudatosul a testhelyzetünk felugrik, és zavartan motyog egy köszönésfélét, majd kikapkodva a cuccait a szekrényből elviharzik ki a szobából, gondolom a fürdőbe. Csalódottan teszem vissza a párnára a fejem, de egy terv kezd körvonalazódni a fejemben, mely lehet, hogy nem a legszebb, de számomra a legjobb.

*Kendi*

Vörös fejjel állok be a tus alá, hogy enyhítsek a testemben tomboló forróságon. A hűvös cseppek enyhítenek a felhevült bőrömön, de a bensőmön nem tudnak. Ott ugyanolyan forróság tombol Louis érintésétől, mint ezelőtt.

Bekenem magam a citrusos tusfürdőmmel és hagyom, hogy a citrom erőteljes illata kiűzze az oda nem illő gondolatokat a fejemből. A járólapra kilépve egy törölközőt tekerek magam köré, majd letörlöm a tükörre lecsapódott párát. Szembenézek önmagammal, de a vége csak az, hogy csalódottan megrázom a fejem, majd nagy nehezen felveszem a hozott ruháim és kivasalom a hajam, majd egy kis smink és már az ajtón kívül is vagyok. Nagy sóhajjal lépem át a szobám küszöbét, de nagy meglepetésemre Louis nem tartózkodik ott.

Ekkor meghallom a nevetést és ijedten hupogok le a lépcsőn egyenesen a konyhába. Anyám éppen egy nagy rakás palacsintát tesz le Louis elé, aki ezt hálás tekintettel és nem mellesleg tele szájjal megköszöni. Mikor észrevesznek anya csak egy mindent tudó pillantást vet rám, Louis pedig gyorsan lenyeli a falatot. Már éppen kezdenék bele az elkerülhetetlen, lelombozó, mindent beismerő monológomba mikor olyasmi történik, amire soha nem számítottam volna.

Louis közelebb lép és….

Sziasztok!

Itt van az új érsz remélem tetszeni fog! Hozzászólásoknak örülnék, de ha nem nem. :) A következővel sietek! Na puszi és jó olvasást! <3 :)