Amint vége az előadásnak szinte észrevétlenül elosonok a
többi oszlop takarásában a következő órám terméig. Vagyis csak majdnem, mert
mielőtt elérném a célom meghallok egy beszélgetést a folyosó egyik sarkából. Alapjáraton
nem vagyok hallgatózó személy, de Danielle hangja megtorpanásra késztet.
Valószínűleg telefonál, de a mondatok melyek elhagyják a száját szinte az
agyamig hatolnak majd elárasztják kétségekkel a fejem minden egyes zugát.
-Eleanor... Ez a lány még veszélyt jelenthet. Mi lesz, ha
megint ott hagynak? Ha ő Louis szívébe férkőzi magát nem lesz, ki
visszafogadjon. El… elveszíthetsz mindent, amiért eddig küzdöttél egy kotnyeles
liba miatt –itt egy kis szünetet tart gondolom most Eleanor mond valamit a
másik oldalon.
-Igen, pontosan tudom, hogy most a szerelmi életed és a
karriered is mesés, de tudod, hogy megint beüthet valami és… Rendben. Értem.
Szia, El – gondolom megszakítja a vonalat és cipője sarkának kopogása
visszaverődik a falakról ahogy elhagyja a folyosót. Én ezzel ellentétben még 3
perc múlva is ugyan azon a helyen állok, ahol az előbb. A szavak és mondatok
hatására, mintha szervezetem megfagyott volna. Agyam működésképtelen lett és
mozdulni sem bírok. Szívem kétségbeesetten hajtogatja, hogy ez nem az az
Eleanor volt, de eszem már régen felfogta a zord igazságot.
Mikor kicsit feloldódok, a sokkból lassan megfordulok, de
ekkor tudatosul bennem, hogy valószínűleg nem csak én voltam fültanúja ennek a
beszélgetésnek. Louis könnyes szemekkel áll a hátam mögött, de egy árva
könnycsepp sem csordul ki a szeméből. Nem néz rám, csak egyenesen el a fejem
fölött és a fal egyik kopott részét fixírozza. Tudom, hogy meg kéne szólalnom,
tudom, hogy meg kéne vigasztalnom, de még én sem tudtam továbblépni az előbb
hallottakon. Ahogy a fiú arcára nézek azt is megértem, hogy itt már semmilyen
vigasztaló szó nem segít, ezt már csak az idő tudja begyógyítani. Nem szólok,
de szavak helyett cselekedettel mutatom ki, hogy mindenben mellette állok. Táskám,
úgy ahogy van, elhajítom, és kezeimmel szorosan körülfogom Louis-t a derekánál.
Ő azonnal reagál az érintésemre és kísértetiesen hasonlóan
az előző héthez újra nekem sírja ki magát. Bár a két eset lényegesen
különbözik. Akkor a szerelmét vesztette el, de most megtudta, hogy a szerelme
soha nem volt az övé. És, bár én nem tudok semmit erről az érzésről, de most,
hogy ennyit látom miatta szenvedni lehet, hogy meg sem akarom tudni. Nyugtatóan
simogatom barátom hátát, míg megszűnik a rázkódás. Bár az ölelésből még mindig
nem bontakozik, de pontosan tudom, hogy a sírása abbamaradt.
Egy kicsit eltolom magamtól és feltevésem be is igazolódik.
Louis vizes, de szomorúság nélküli szemekkel néz az én íriszeimbe. Csak
megsimogatom az arcát, de még mindig nem ejtünk ki egyetlen árva szót sem. Az a
kis „cirógatás” egyfajta támogatás és köszönet. Köszönet a dalért és támogatás.
Mert bár nem tudok sok mindent róla, de ahogy belenézek a szinte áttetszően kék
szempárba tudom, hogy sokkal többet tud rólam, mint bárki más. Nem tudom miért,
nem tudom hogyan, csak ezt érzem.
Miután abbahagyjuk a „szemezést” Louis egy ötlettel áll elő
és először szólal meg az eddigi „kommunikációnk” folyamán.
-Lógj meg velem. Ígérem kimentelek az igazgatónál, csak gyere
velem. Kérlek- hangja szinte könyörögve
cseng és biztos vagyok benne, hogy tényleg szüksége van erre a kiruccanásra.
Agyamban már körvonalazódni kezd az úti célunk és eldöntöm, hogy mikor egy
barát kéri bizony az iskolai szabályokat is át lehet hágni. Nem szólok semmit,
de húzni kezdem magam után ki a buszmegállóba és próbálok nem arra gondolni,
hogy milyen lenne Eleanor ha megkopasztanám.
*Louis*
A buszon elhelyezkedünk és én felteszem a napszemüvegem.
Kendi szintén sötétített üvegeken keresztül szemléli az elsuhanó tájat és bár
nem tudom, hogy hová megyünk, de felejteni akarok. Soha nem voltam macsó, vagy
olyan férfi, aki nem sír nők előtt, de már szinte szégyellem magam, hogy erre a
lányra terhelem rá az összes gondom. Persze jogos lehet a kérdés: Ki nem sírna,
ha megtudná, hogy az a lány, akit több évig szeretett sosem volt az övé? De
mégis szinte megvetem magam, hogy egyesek soha, de Kendra már kétszer látott
sírni ráadásul egy olyan lány miatt, aki elvileg meg sem érdemelné. És mégis.
Annyira, de annyira szerettem. Nem tudok mit csinálni, de Eleanor 3 évig az
életem része volt és nem tudom, vagy lehet, hogy csak nem akarom elfelejteni.
Megérzem magamon a pillantást és oldalra fordulva Kendi
kérdő tekintetével találkozom. Olyan sok szeretettel van tele ez a lány, de a
szemeiből az süt, hogy sok mindent megélt. És bár attól elpirul, hogy átölelem,
de a mozgása, a beszéde minden olyan mintha valami földöntúli ereje lenne. Mintha
lenne valami, amit senki nem tud róla.
Mikor Kendi feláll és jelez már tudom, hogy hova megyünk. A
sejtésem be is igazolódik, mikor a buszmegállóból átsétálunk a vele szemközt
levő vidámparkba. Először tartok az ötlettől, de végül belátom, hogy ez kell
nekem. Olyasmi, ami vidám és hosszú kikapcsolódást rejt. Ilyen ez a hely.
Szinte mámoros örömmel veszem meg a jegyem és kisfiús lelkesedéssel indulok meg
a hullámvasút felé, mikor kezemen van a belépő szalag.
Szerencsére ilyenkor a sor sem hosszú így viszonylag gyorsan
beleülök egy fülkébe Kendi-vel egyetemben és kezdődhet a móka. Két és fél óra
múlva szinte már könnyesre nevettük magunkat egymás bolondságain és nekem is
visszatér az életkedvem. Fejemen egy lila színű kalappal kérek egy kék
vattacukrot és amint az árusnak ki is fizetem, a nagy cukros felhőt egyből egy
bajuszt csinálok magamnak az édesség egy leszakított részéből. Kendra már
szinte a hasát fogja a nevetésből és meg kell állapítanom, hogy az ő nevetése még
szebb számomra, mint Eleanoré. Aztán kiverek minden Eleanorral kapcsolatos
emléket és dolgot a fejemből és a nap többi részének szentelem a figyelmem.
Például milyen jó lenne azt a macit megszerezni Kendinek. Bár lehet, hogy nem
kéne lábon lőni magam, mint azt múltkor Hazza tette.
Sziasztok! Tudom, hogy bár nem a legjobb és nem a leghosszabb rész, de minden lelkesedésem és szeretetem a történet iránt beleadtam. Remélem tetszeni fog és ígérem nem maradok ki olyan sokáig a frissel, mint most.
Chatben is szívesen várok visszajelzéseket! Nem teszek komihatárt, de higyjétek el, hogy néha jól esne egy kis kritika.
Köszönöm szépen :)
ui.:ígérem, holnap átnézem a fejezetet és kijavítom a hibákat, de így is kis csúszásban vagyok. Sziasztok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése