9., Csak egy nap

"Ha Kincseket keresel, akkor figyelj a pillanatra - és a pillanatban lelhetsz rá a kincsre!"

Csend. Nagyon nagy csend. Két szék egymással szemben, és két ember egymással szemben. Kerülöm a tekintetét. Nézem a falakon lógó festményeket, nézem a kinti tájat….mindent kivéve az előttem ülő lány szemét. Kezeimet kezeiben tartja és próbál velem szemkontaktust létesíteni. De nincs az az Isten, hogy én ránézzek. Nem tűnhetek gyengének. Még egyszer nem…

-Kendi - szólít meg a sajátos angyal hangján és ezzel eléri, hogy végre ránézzek. Kék íriszeiben bánat és együttérzés, szomorúság és harag keveredik és még valami… sajnálat. Pontosan tudom, hogy nem kéne, de ettől dühös leszek. Nekem nem kell senki sajnálata. Én meg tudom oldani magam is. Ahogy eddig.

-Nem kell a sajnálat Perrie. Ami történt megtörtént. Ettől nem kell, hogy kedvesebb légy, vagy, hogy velem maradj. Egyszerűen állj fel és mondd azt, hogy nem szeretnél velem többet barátkozni. Hagyj itt. NEM KELL A SAJNÁLATOD! – hangom sírós üvöltésbe nyúlik át a kezdeti halk, rekedtesből. A velem szemben ülő lány mérgesen húzza össze szemöldökét, de halkan szólal meg.

-Nem sajnállak Kendra Smith. Nem szánakozok, és nem fogok elmenni. Nem tudom, hogy honnan vetted ezt az irdatlan hülyeséget, de ÉN itt maradok Veled akár tetszik, akár nem. Nem hagylak egyedül – a mondat végére már átölel, de én csak, mint egy fadarab, mozdulatlanul tűröm az érintését. Tudom, hogy sajnál, Tudom, hogy csak nem akar megbántani. Tudom… és még sincs annyi erőm, hogy ne győzködjem magam arról, hogy minden, amit az előbb mondott igaz volt. 

*Louis szemszöge*

-Tomlinson! – ront be az ajtón Hazza, mintha legalább hat Molly üldözné. De most komolyan... az a macska. Inkább hagyjuk.

-Remélem, nagyon jó okod van Styles arra, hogy felkeltettél – mormogom még bele a párnámba majd egy kicsit kiemelem a fejem a puha vánkosból és ránézek rémült arcú barátomra.

-A köcsög! – ordítja és bevetődik mellém az ágyba. Értetlenül pislogok a kirohanás miatt, de ezt már én sem tudom elnézni.

-Kösz, Styles. Én is téged- majd lerugdosom az ágyról. Ha köcsög vagyok, akkor ne az én ágyamba feküdjön!

-Nem. Félreértettél. Egy köcsög a probléma. Megtámadott egy köcsög! – kuporodik megint vissza az ágyam végébe, de hasztalanul. Megint a földön végzi, nemes végtagom által. Hívjátok csak lábnak.

- Egy, köcsög. Styles…. Képes voltál egy köcsög miatt felébreszteni? – akadok ki és elkönyvelem, hogy a napokban nem kiabáltam összesen ennyit, mint most ezzel a szerencsétlennel.

-De hát az a köcsög megtámadott! – ordítja még mindig a fülembe és most unom meg.                  

-Tudod mit Hazza? Mutasd meg, hogy melyik köcsög volt az és elintézem neked. Csak ne ordítozz – kelletlenül, de végül kikelek az ágyból és lassú csoszogással közelítem meg a földszinten levő konyhát. Ott a konyhapulton tényleg egy kancsó áll, de attól eltekintve, hogy különösen ronda színekkel van kifestve, nem találok rajta semmi ijesztőt. Közelebb megyek a „szörnyhöz” és egy egyszerű mozdulattal arrébb tolom, majd rápillantok a már elfehéredett barátomra.

-Harry, ez a szerencsétlen kancsó teljesen ártalmatlan –ő is közelebb lép, de én már a szobám fele tartok. Csak a lépcsőig érek el, mikor megint a nevemet ordibálják. Haragosan és immár felébredve trappolok vissza a konyhába csak azért, hogy lássam, ahogy Hazza a földön fetreng sok-sok tejjel a mellkasán, Liam-ék pedig előjönnek a konyha jobb oldaláról nyíló kamrából, miközben hasukat fogják a röhögéstől. Zayn a kezében szorongat valamit, de a jeleneten én is nevetni kezdek.

-Tudtam én, hogy nem a köcsög a ludas! – kiállt fel Styles mikor rájön, hogy csúnyán tréfát űztek belőle, de ez még nem minden. Niall szokásától eltérően tovább fokozza a „hangulatot”.

-Harry….Azért, ha találsz egy mozgó kannát akkor szólj. Mert egy OLYAN köcsögöt én is akarok! – és erre a végszóra kopogtatnak az ajtón.

*Kendra szemszög*  

Amint megállok a hatalmas ajtó előtt félve nézek a csengőre. Lassan felemelem a kezem, de erőtlenül vissza is hull mellém. Nem tudok, vagy nem akarok bekopogni. Félek, de remélek. Normális vagyok? Nem hiszem.

Újra erőt gyűjtök, de ekkor már kezem el is éri az ajtó, simára csiszolt felületét. Mikor 2 perc múlva sem nyit ajtót senki újra megpróbálkozom a kopogással, de sokáig erre sem jön válasz. Megfordulok és elsétálok, azonban a kertkapuból még visszanézek az ajtóra. Várom, hogy végre valaki megjelenjen, de aztán meglátom.  Fent az emeleten, talán Liam szobájának az ablakánál el van húzva a függöny. Először nem tulajdonítok nagyobb jelentőséget a dolognak, de mikor Danielle kinéz az üvegen és gonoszan mosolyogva behúzza azt, kezd bűzleni az egész. Akkor áll össze a kép, mikor egy apró mondatot még elcsípek a résnyire nyitva hagyott ablak mögül. 

-Ne, ne vegyétek le a fülhallgatót! – mosolyogva haladok tovább az utcán, valamilyen park után kutatva.

Az időjárás most nem tükrözi az általános londoni képet ugyanis a nap hétágra süt. Arcomon kis mosoly tűnik fel mikor olyan 10 perc múlva el is érem az áhított zöldterület bejáratát. A kavicsos járda halkan roszog mikor rá-rá nehezedek, de pár perc után elérek egy szimpatikusnak tűnő padig és levetem rá magam.

A cseresznyefák meg-meglengedeznek a széltől, de csak néhány szirom adja meg magát a fuvallatnak, melyek így hajamba kötnek ki. Kezembe veszem a rózsaszín szirmokat és tenyeremet kinyújtva hagyom, hogy a szél tovább sodorja őket.

Miközben a természet csodáit szemlélem nem is jut eszembe, hogy megbántódjak azon, hogy Louis szemet hunyt Danielle „árulása” felett. Nem vagyok dühös Louis-ra… sőt megértem a döntését. Igazából nekem sincs bajom a két lánnyal. Se Eleanorral sem Daniellel. Az emberek nem tökéletes így követnek el hibákat. Nem nagyon találni már tisztességes embert akárhol is. Mindenkit a hírnév, a pénz, vagy éppen a féltékenység hajt. Mindenki hibázhat, mert senki nem tökéletes. Én sem vagyok az. Sok mindent máshogy csinálnék az életemben, kivéve az utolsó 1-2 hónapot.

-Min gondolkodik a Széphölgy? – a hangtól megrezzenek, de mikor a kellemes hangú idegenre nézek megállapítom, hogy nem mostanában foglalt mellettem helyet. Vajon mióta nézhet?

-Az élet nagy dolgain. Tudod… unalmas perceimben még a Kennedy gyilkosságot is meg fogom oldani, mert erre tettem föl létezésem – a választ elbohóckodom, de úgy tűnik nem hasztalanul ugyanis a mellettem levő férfi kellemes nevetése csap át a fejem fölött. Sajnos csak a hangja szolgál bármily támaszul is nekem ugyanis arca egy hatalmas kapucni alá van rejtve, szemeit pedig napszemüveg takarja.

-Tudom én, hogy nagy az UV sugárzás meg minden, de nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok? – húzom fel az egyik szemöldököm, de ügyelek, hogy hangomban semmilyen bántó él ne legyen.

-Nem szeretek emberek előtt mutatkozni. Igazából már azt sem értem, hogy miért szólítottalak meg – válasza őszinte, de mosolygásra késztet.

-Egyértelmű. Rá akartál mozdulni valakire, aki teljesen kétségbeesettnek tűnt. Nem mondom… jó csajozási technika – megnyugodva veszem tudomásul, hogy szavaimat most se veszi komolyan inkább úgy fogja fel, ahogy én azt szántam. Viccnek.

Nevetésünk néhány galambot megriaszt így felszállnak a zöld pázsitról, hogy kicsivel odébb, egy kicsivel csendesebb helyen landoljanak. Az idegen-bár egyikőnk sem mutatkozott be, de- jól elszórakoztat. Minden vicces, vagy éppen kellemes dologról társalgunk úgy, hogy észre sem veszem, de a nap már le is ment ezzel helyét átadva a sötétségnek. Búcsút veszünk egymástól az idegen férfival, de megígérjük egymásnak, hogy még mindenképpen összefutunk.

Mindennemű félelem nélkül haladok át a már szinte teljesen kihalt parkon, de mikor kilépek a nagy vaskapun egy férfi test magasodik felém és illatából már előre tudom, hogy ki az…  


Sziasztok! Tudom, hogy mostanság nem teljesítettem valami fényesen, de megpróbálok ezentúl jobban odafigyelni. Nagyon szépen köszönöm az előző részhez írt véleményt tényleg jól esett, hát akkor a díjról már nem is beszélve. Az 1000 megtekintést is elértük ami külön öröm számomra, mert így tudom, hogy nem teljesen felesleges az amit csinálok. "Komizásra" továbbra sem fogok kényszeríteni senkit, mert ez szerintem teljesen felesleges és kicsit szánalmas húzás. De ez csak az én véleményem. Természetesen hozzászólásoknak nagyon örülnék, de ha nem hát nem. 
Sietek a következő résszel! Addig is jó olvasást! :) xx